Wellmann György, mögötte Farkas Ignác, Kemes Zsuzsa, Vigh László, Balaicz Zoltán és Besenczi Árpád Fotó: Arany Gábor / Zalai HírlapA köszöntőkhöz csatlakozott Kemes Zsuzsa a darab főtámogatójaként (Patent Távfelügyelet Kft.) hangsúlyozva, először kerültek kapcsolatba a színházzal szponzori minőségben, s nagyon mély érzelmeket megmozgató darabbal debütálhattak.Hosszú szünet után pénteken este darabbemutatót tartott a Hevesi Sándor Színház.Az Elnémult harangok című dráma premierje után ezúttal elmaradt a hagyományos fehér asztalos közönségtalálkozó, de egy bensőséges házi fogadás keretében szóltak az alkotók a darabválasztásról, a korábbra tervezett bemutatóról, és egy születésnap is alkalmat adott az ünneplésre. A társulat tagjait Besenczi Árpád igazgató köszöntötte, aki maga is játszik az előadásban. Elmondta, még a békéscsabai színház révén ismerte meg a Rákosi Viktor által írt s Nemlaha György által színpadra adaptált színművet, amelyet eredetileg a trianoni békediktátum 100. évfordulójára terveztek. Az 1900-as évek eleji Erdélyben játszódó drámát hamarosan romániai magyar delegáció is megtekinti, jelezte.Farkas Ignác Jászai-díjas színművész, az Elnémult harangok rendezője felidézte a társulat odaadó munkáját, hiszen a járvány miatt nem a szokásos módon zajlottak a próbák. Felolvasta Nemlaha György levelét, aki, miután személyesen nem tudott részt venni a premieren, e módon köszönte meg, hogy a darabot műsorra tűzte a Hevesi Sándor Színház. Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere örömét fejezte ki, hogy ismét fogadhatja közönségét a teátrum. Mindketten utaltak arra, hogy a közelgő június 4-e, azaz a nemzeti összetartozás napja is aktualitást ad a színműnek, amely a 120 évvel ezelőtti magyar–román együttélés és vallási különbözőség konfliktusait idézi a nézők elé. Balaicz Zoltán arról is beszélt, hogy a kényszerű korlátozások az emberi kapcsolatokat is megviselik, újraépítésükben nagy szerepe van a színháznak, a tartalmas és szórakoztató előadásoknak. Ezután köszöntötték fel születésnapján az egybegyűltek Wellmann Györgyöt, aki 75 esztendős és 50 éve van a színi pályán. A színművész erdélyi származású, az Elnémult harangokban magyar nemes embert játszik. A köszöntőkhöz csatlakozott Kemes Zsuzsa a darab főtámogatójaként (Patent Távfelügyelet Kft.) hangsúlyozva, először kerültek kapcsolatba a színházzal szponzori minőségben, s nagyon mély érzelmeket megmozgató darabbal debütálhattak.Forrás: https://www.zaol.hu/kultura/helyi-kultura/premier-a-hevesi-szinhazban-felkoszontottek-wellmann-gyorgyot-a-75-szuletesnapjan-5217703/?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator-5197456/