Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2015-ben indította el az önkéntes kamarai tagok számára a „Kamara által AJÁNLOTT vállalkozás” Védjegyprogramot.
A Patent már évek óta megfelel a komoly szakmai kritériumoknak, és nyeri el a megtisztelő címet.
2023-ban Bauer László a Patent Csoport vezérigazgató-helyettese vette át a cégnek járó elismerő címet. Hitelesség, szakmaiság, minőség, biztonság, az etikus üzleti működés és kölcsönös bizalom a megrendelők és a szolgáltatók között. A Kamara Által Védjeggyel elismert vállalkozás munkáját ez jellemzi.
A Patent elkötelezett ezen értékek megtartásában, fejlesztésében, mert alapfilozófiájában csak is az elégedett ügyfél, az elégedett beszállítók és az elégedett munkavállalók közösségének együttműködése kap helyet.
Mint azt Bauer László a védjegy átvételekor elmondta, a Patent javasolja a hasonló szektorban dolgozó vagyonvédelmi cégek számára, hogy pályázzanak a védjegyre, bizonyítva, hogy működésük megfelel a jogi és az erkölcsi kívánalmaknak is.
A következők is érdekelhetik
További híreink
2026.10.09.
Egy este, ahol az összefogásé és a segítségnyújtásé volt a főszerep!
A Patent Csoport hosszú évek óta elkötelezett támogatója a Kantharosz Jótékonysági Gálának, és örömmel álltunk idén...
2026.10.01.
A Patent innovációja
A Patent innovációjának fontos része az AI, a digitalizáció és a szoftveres háttér, köztük a teljes...
2026.09.25.
Megelőzhető lett volna a 40 milliós pécsi autólopás
A napokban bejárta a sajtót a hír: fiatalok törtek be egy pécsi autókereskedésbe, megszerezték a kulcsokat,...
