Egyre népszerűbb a Patent Csoport vagyonvédelmi videópodcastja, amely a Facebookon és a Youtube közösségi webhelyen is elérhető. Bár a Patentnél egyértelműen cáfolták a hírt, hogy tévécsatornát indítottak volna, mint ahogy azt a kommunikációs vezető elmondta, a képi megjelenítés, a könnyed, érthető formában történő figyelemfelhívás, információátadás nem áll távol az ország egyik legnagyobb vagyonvédelmi cégcsoportjától.
A betörők nyáron kihasználják azt, hogy a teraszok felől szinte védtelenek a lakások. Egy résnyire nyitva hagyott ablak vagy ajtó már elég is. Erről is beszéltek abban a különleges podcastban, amelynek rendhagyó módon egy „betörő” volt a vendége. A formabontó beszélgetéseken kívül a Patent Percek két műsorvezetője, Kövecses Roland és Angyal Viktor – akik a cég igazgatói is egyben – sok szakmai témát beszélnek meg. Elmondható, hogy Magyarországon egyedüliként videókban, gyorsan és hatékonyan hívják így fel a figyelmet arra, mit lehet és mit szükségszerű tenni azért, hogy biztonságban élhessünk. A pár perces videópodcastokban szóba került már a fegyveres elfogók munkája, a pontos és ingyenes vagyonvédelmi felmérések szükségessége, hogy ki mit tehet azért, hogy családja és vállalkozása is biztonságban legyen. A szakemberek szót ejtettek már arról is, hogy aki a biztonság minőségére vágyik, mindenképpen alaposan nézze meg, kire bízza értékeit, nehogy olyan szolgáltatóval szerződjön, amely a biztonságnak csak az illúzióját nyújtja.
Az egyik legnépszerűbb adásban a Patent európai színvonalú diszpécserközpontjának a vezetője volt a vendég. A 24 órában működő, számos saját fejlesztésű, Patent-szoftvert használó központ a legnagyobb a régióban, és egyben a legmodernebb is. A tizenhatezer ügyfél ügyeinek gyors és hatékony intézéséhez, a napi több száz jelzés kezeléséhez szükség van a legújabb technikára és a legképzettebb, jól kommunikáló diszpécserekre is – derült ki az adásból. (Képünkön egy részlet ebből az adásból.)
Mint azt a különleges podcastból megállapíthatjuk, a Patent ismét előrelépett az igényes munkához tartozó minőségi kommunikáció területén. A cég kommunikációs vezetője elmondta, a podcast, amely most a Patent központi irodaházában talált gazdára, egy okostelefonnal és egy stúdiómikrofonnal készül. Az alkotók, a Patent marketingcsapata a vagyonvédelmi szakma hátterének bemutatásához sok vendéget fog még elhívni beszélgetni, de ki is települnek majd. A Patent által védett koncertekről, eseményekről, sőt nagy gyárakból, logisztikai központokból is szeretnének bejelentkezni.
A Patent Percek adásaiba ezen a linken nézhet bele: https://securitypatent.hu/podcast/
Forrás: https://www.kisalfold.hu/pr/2023/07/vagyonvedelmi-tevecsatorna-indult
A következők is érdekelhetik
További híreink

2025.05.14.
Rossival egy színpadon a Patent ügyvezetője
Pécsinger János a Pannonhalmi borvidék hegyközségi elnöke kezdeményezte, a Pannonhalmi borvidék borászai pedig örömmel vették, hogy...

2025.05.13.
Gratulálunk Kopasz Bálintnak!
Gratulálunk Kopasz Bálintnak, a Patent támogatottjának, hogy a Maty-éren megrendezett kajak-kenu válogatóviadalon kvalifikálta magát a 2025-ös...

2025.05.10.
Továbbra is együtt a pályán kívül is!
Büszkék vagyunk rá, hogy a 2025/2026-os idényben is a Patent biztosíthatja a Győri ETO-UNI Férfi Kézilabdacsapat...