„A Patent szeme mindent figyel.”Diszpécserszolgálatunknak bőven akadt dolga az elmúlt hét folyamán. Több alkalommal kaptunk riasztást, ahol a patent elfogói nyújtottak segítséget trafikos dolgozóknak és üzlet tulajdonosoknak. Hol megerősített, határozott fellépéssel, hol pedig egy betörési kísérletet megakadályozásával. Első esetben egy zavartan viselkedő és rongáló vásárlóhoz kértek intézkedést a trafikba, aki az ott dolgozó hölgy felszólítását figyelmen kívül hagyva, tovább folytatta a balhé a rombolást. Ezzel megrémítette az eladót, aki a nagyobb károkozás és személyi sérülés elkerülése miatt hívta segítségül a Patent elfogóit, akik a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatták a garázda személyt.A másik helyszínen, egy agresszívan viselkedő úr miatt került bajba az eladó, aki pánik gomb segítségével riasztotta a Patentos elfogó fiúkat. Ők perceken belül a helyszínre érve, rendre utasították a hőzöngőt és megkérték a távozásra. Az eladó így már biztonságban folytathatta munkáját és hálásan megköszönte kollégáink segítségét. Kiemelte, nagyon örül, hogy náluk tényleg ilyen flottul működnek a dolgok, ezért nem kell attól tartania, hogy egyedül marad a bajban, hiszen számíthat a profi támogatásra.„A Patent szeme mindent figyel.”És végül, de nem utolsó sorban, szintén a múlt héten egy másik trafikban is akciódús éjszaka volt. Ott a riasztó jelzett be az éj leple alatt, mert a tetőn keresztül próbáltak bejutni az épületbe a betörők, és eltulajdonítani az ott lévő értékeket. Az elkövető ügyetlen volt, így bejutás közben levert egy dobozt, amely beindította a szirénákat. A jól működő riasztó rendszernek hála, semmit sem tudott elvinni. Elfogó kollégánk természetesen időben a helyszínre érkezett, a tulajdonos kiérkezéséig biztosította a terepet. Megállapították, hogy a tetőrongálódásán kívül nagyobb kár nem keletkezett. Mindig és minden helyzetben számíthatnak ránk!

A következők is érdekelhetik

További híreink