Rajzfilm és vagyonvédelem. A Patent Csoport, az országban elsőként, rendhagyó módon hívja fel ügyfelei figyelmét a biztonság minőségére. Rajzfilmet készítettek. Többet is. „Régóta fontolgattuk, hogy a szolgáltatásainkról animációs filmet forgatnunk. Eddig a megfelelő formát és a film elkészítésére alkalmas csapatot kerestük” – mondja a Patent Csoport kommunikációs vezetője, Fábián György, majd hozzá teszi: „A filmek fele a szolgáltatásainkról szól, a másik fele a riasztórendszerek leírása. A Kisalföld Marketing Kft.-ben jó partnere találtunk. Ők, rövid idő alatt, a magyar vagyonvédelmi piacon egyedülálló, vidám rajzfilmeket alkotottak meg az általunk felvázolt koncepció szerint.”
A filmeket a Patent egy kommunikációs – vizuális – csomag figyelemfelkeltő részének szánja. Akik megnézik őket vélhetően kíváncsiak lesznek a cégről szóló, élő kamerával, az Oxigén Csoport segítségével készíttetett „mozikra” is.. És ha még többet szeretnének tudni a Patentről, közvetlenül a cég szakembereivel is találkozhatnak. {youtube}Q4dXfQ04FNY|710|399{/youtube} „Az animációs filmek nem helyettesíthetik a hosszabb élőképes filmeket. Ezek már hagyományosan jelen vannak a Patent reklám portfóliójában. Akárcsak a print hirdetések és az online megjelenések. Arra azonban jók, hogy még közelebb kerüljünk az ügyfeleinkhez, vagy a leendő ügyfeleinkhez. Felkeltsük a figyelmet a minőségi szolgáltatás iránt. Az első tesztvetítéseken jól vizsgáztak az alkotások, azt mindenki kiemelte, ilyet még nem látott, és nagyon szórakoztató volt” – állítja a Patent kommunikációs vezetője. A vagyonvédelmi piacon valóban ritkaság az olyan cég, mint a Patent. Magyarországon jószerével alig négy-öt hasonlót lehet találni. A terület TOP 10 cégei figyelnek csak arra igazán, hogy tájékoztassanak, hogy reklámozzanak, és komoly támogatással segítsék a sportot, a kultúrát. A hirdetéseknél azonban még senki nem használ rajzfilmeket. A drónnal forgatott akció mozik is ritkák. „A magyar vagyonvédelmi piacon túl sok szereplő van. Több ezer cég állítja magáról, hogy ért a vagyonvédelemhez, a riasztók szereléséhez, a rendezvénybiztosításhoz. Sajnos akadnak olyan megrendelők is, akik hisznek nekik. Pedig ha jobban megnéznék, kikre bízzák családjuk és vagyonuk biztonságát, nagyon csodálkoznának. Mi a Patentnál azt szeretnénk, ha minél több részletét megismernék a cégünket. A 2016 őszén a saját youtube csatornánkon közzé tett filmek lazák, vidámak, de komoly üzeneteket hordozva segítik célunkat: a biztonság minőségének népszerűsítését” – mondja Fábián György arra is utalva, hogy miként kerülhet egy betörő a házi kedvencet simogatva a nappali kanapéjára. forrás: http://www.kisalfold.hu
A következők is érdekelhetik
További híreink

2025.02.07.
Patent Drónvédelmi Szolgáltatás
Nyugat-Magyarországon elindult a magán vagyonvédelemben az első aktív drónvédelmi szolgáltatás. Pilóta nélküli légi járművek vigyázzák értékeinket....

2025.02.06.
Miért támogatja a Patent az MKC csapatát?
Tettük fel a kérdést Milkovics Lászlónak, a Patent mosonmagyaróvári igazgatójának. A jó hangulatú meccsen az elmúlt...

2025.01.31.
Kamarai oklevelet kapott a Patent
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Plató csoportja tett látogatást a Patent győri központjában. A fiatal...