A Patent Csoport már kilenc éve rendszeresen vásárol bérleteket a Vaskakas Bábszínházba, olyan gyerekek számára, akik szülei életkörülményei miatt ezt nem tehetik meg.
A 60 darab támogatói bérletet idén a Márvány Óvoda gyerkőcei, valamint a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulói kapták meg. Ők így megnézhetik a csodálatos vaskakasos előadásokat.
A Patent Csoport ezzel járul hozzá ahhoz a kulturális és művészi neveléshez, amely segít a gyerekek számára, hogy még közelebb kerüljenek a színházhoz, a színházi produkciókon keresztül elérhető
érzelmi tartalmakhoz, elgondolkodtató és tanulságos mesékhez.
A Vaskakas Bábszínházban rendezett ünnepségen Kövecses Roland a Távfelügyelet Győr ügyvezető igazgatója Kocsis Rozival, a színház igazgatójával együtt köszöntötte a bérletekkel támogatott intézmények képviselőit, Hársfalvi Éva szülői munkaközösség vezetőt, aki két gyerkőcével Henrikkel és Laurával jött el a bensőséges ünnepségre, valamint Papp Gyöngyit a Kossuth iskola igazgatóját.
Mint elmondták, nagy köszönet jár azon cégeknek, akik segítik a nehéz helyzetben lévő családokat azzal, hogy színházi bérlethez juttatják őket.
A Patent Csoport elkötelezett a rászorulók támogatásában, a helyi értékek segítésében.

A következők is érdekelhetik

További híreink

2025.11.07.

A Patent emberei

A nagy sikerű Elnök emberei című filmsorozat a Fehér Ház életébe engedett bepillantást. A Patent emberei,...

Bővebben

2025.11.06.

Iskolákban a Patent!

A Patent Csoport elkötelezett abban, hogy tegyen a közbiztonságért és felelősséget vállaljon abban, hogy a gyerekek...

Bővebben