A GYVSE Kajak-Kenu szakosztálya hivatalosan is felveszi a Patent nevet. Ezentúl versenyzői ezen a néven indulnak majd a különböző hazai és nemzetközi megmérettetéseken.
A hátterekről
2025-ben a csaknem 2 évtizeden át a Győri Vízisport Egyesületnek nevet adó szponzor, a Graboplast és az egyesület megállapodása véget ért. Köszönet és megbecsülés illeti a gyárat, hogy a nehéz időkben is kiállt a győri kajakozás, kenuzás, a tömeg és élsport mellett.
A Patent Csoport már csaknem harminc éve az egyik kiemelt támogatója a GYVSE-nek. A céltorony tetején ezt az együttműködést jól látható logó is hirdeti már évek óta. Érthető volt a felkérés, hogy a Patent legyen a névadó szponzor a nagymúltú győri cég után. Ennek a felkérésnek a cég menedzsmentje örömmel mondott igent.
A Patent kötődése a kajak-kenuhoz, a győri kajak-kenuhoz, még a múlt századból ered. A cég vezérigazgatója, ügyvezetői, meghatározó vezető munkatársai is a Mosoni-Duna partján, és a vízen töltötték fiatal éveiket, sokan még ma is visszajárnak edzeni a csónakházba. Ezért is, de főleg azért, mert a kajak-kenu az egyik legsikeresebb magyar sportág, és mert Győr városának már olimpiai aranyérmet is adott Kopasz Bálint személyében (aki szintén, más sportolókhoz hasonlóan a Patent támogatottja), valamint a gyerekek, a fiatalok életében betöltött egészségmegőrző és életmód teremtő szerepe miatt is örömmel vállalata a Patent, hogy 2025 nyarától névadó szponzor lesz. Természetesen ezzel vállalva az ezzel járó kötelezettségeket.

A következők is érdekelhetik
További híreink
2026.10.09.
Egy este, ahol az összefogásé és a segítségnyújtásé volt a főszerep!
A Patent Csoport hosszú évek óta elkötelezett támogatója a Kantharosz Jótékonysági Gálának, és örömmel álltunk idén...
2026.10.01.
A Patent innovációja
A Patent innovációjának fontos része az AI, a digitalizáció és a szoftveres háttér, köztük a teljes...
2026.09.25.
Megelőzhető lett volna a 40 milliós pécsi autólopás
A napokban bejárta a sajtót a hír: fiatalok törtek be egy pécsi autókereskedésbe, megszerezték a kulcsokat,...
