Segítség a COVID-osztálynakA Patent Cégcsoport a város egyik legnagyobb adományozója. 30 éves története során közel milliárdos nagyságrendű hozzájárulással segítette már a kultúrát, a sportot, a közösségeket támogató alapítványokat. A COVID-helyzetben is számos támogatást ad a cég. Nemrégiben a Győri Bevásárló Utcák Alapítványt támogatta a Patent százezer forinttal és egy tehetséges, szakmát tanuló fiatalnak adható komoly laptoppal. Ezen kívül ösztöndíjat is ad több éven át a cég egy fiatal villanyszerelő tanuló részére, aki szorgalmas, jó tanuló, és családja nehéz helyzetben van. Jól jön a segítség. Korábban a Lurkó Alapítványon keresztül a kórház COVID-osztályának vásárolt egy komoly mosó, szárító gépet a szociális érzékenységéről is ismert vállalat. Mint a vezetők elmondták, amikor nehéz helyzetben van a világ, amikor a járvány mind az egészségügyet, mind a gazdaságot megroppanthatja, akkor van igazán nagy szükség azokra, akik tudásuk, tehetségük alapján segítenek. A segítséget elsősorban, a patentos cégfilózófia alapján, ott kell adni, ahonnan a gyökerek erednek, ahol igazgatóságok dolgoznak, ahol sok-sok ügyfél és megbízó tudja: A Patent a riasztórendszerek tervezésében, szerelésében, a távfelügyeletben és az élőerős védelemben is a biztonság minősége! Lassan itt az év vége. Az elmélyülés, a számvetés ideje. A Patent Csoport, mint Magyarország egyik legnagyobb vagyonvédelmi vállalkozása büszkén mondhatja el, hogy korrekt, fejlődésorientált, ügyfélközpontú vállalkozói magatartása 2020-ban is a siker alapja volt. Ez tette lehetővé a karitatív, közösségi felelősségvállalásban jelentős hozzájárulásokat. Patentos segítségben részesült Győr városában többek között a kakaj-kenu, az ökölvívás, az e-sport, a női kézilabda, a labdarúgás, a kulturális szféra, és a jótékony szerveztek közül is számos, például a LIONS mozgalom. A Patent mindig is azt vallotta, győriként a győrieket kell támogatni, segíteni. Bár most annak van ide, hogy távolságot tartsunk egymástól, de a Patent tudja: vigyázni is kell egymásra. Ügyfelekre, megbízókra és a rászorulókra. Közös felelőssége ez azoknak, akik vállalkozóként ezt megtehetik.
A következők is érdekelhetik
További híreink
2026.03.27.
Tűzesetet előzött meg a Patent!
Egy üzemi szerverteremben elhelyezett füstérzékelő riasztást adott le, amelyet a katasztrófavédelem mellett a Patent diszpécserszolgálata is...
2026.03.25.
Ismét bizonyította tudását a Patent elfogója!
A Patent jól képzett elfogói rendszeresen részt vesznek lövészeti tréningeken és szituációs lövészversenyeken szolgálati fegyvereikkel. Emellett...
2026.03.19.
Mérföldkőhöz érkeztünk!
A Patentnál büszkén jelentjük be, hogy myPatent ügyfélapplikációnk átlépte az 5000 regisztrált felhasználót! Ez számunkra nem...
