Utcai rendbontást előzött meg a hirtelen megjelent PATENT autó. A civakodók észrevették a rutinszerű járőrözést végző autót és abbahagyták a veszekedést.A PATENT neve mára egyenlő a biztonsággal, jellegzetes kék háromszöges logóját pedig már mindenütt ismerik. 30 éves működése során a PATENT olyan hírnévre tett szert a régióban, hogy kékbe öltözött „pajzsos” őreiről, vagy éppen megújult dizájnnal matricázott autóikról mindenkinek a biztonság minősége jut eszébe.A város egyik ismert szórakozóhelye előtt két több fős társaság összeszólalkozott. Már éppen tettlegességig fajult volna a szóváltás, amikor a szokásos esti járőrözését teljesítő PATENT-os kocsi elgurult a hely előtt. Mintha csak egy rendőrkocsit láttak volna meg, úgy léptek el egymástól a balhézó felek. A PATENT-os járőr kocsi lassított, majd megállt. A bámészkodók zavarodottan egymásra néztek, majd jobbnak látták szétszéledni. A PATENT cégcsoport, mely idén tölti be 30. születésnapját, markáns, mára közismert megjelenésével, közbeavatkozás nélkül is képes elejét venni rendbontásnak, bűncselekménynek.Büszkeséggel tölti el a PATENT valamennyi dolgozóját, hogy az évtizedek során belefektetett megannyi munka, az ügyfelek érdekeit előtérbe helyező állandó fejlesztések, a kivételes szolgáltatások, mind egy olyan ismert brand kiépítését szolgálta, melyet mindenki már csak úgy ismer: PATENT!
A következők is érdekelhetik
További híreink
2026.01.13.
Betörőket fogott a garázsriasztó
Hónapokig garázsokat rámolt ki két férfi: üzemanyag, kerti gépek, barkácseszközök tűntek el, százezres károk maradtak utánuk....
2025.12.18.
Kocsis Róbert – „Ez örök szerelem. Onnét nőttem ki.”
Kocsis Róbert, a Patent Csoport vezérigazgatója nem csak külső szemlélőként támogatja a győri kajak-kenut. Ő maga...
2025.12.16.
Pártolói bérletekkel segít a Patent!
Idén immár 13. alkalommal adták át a Pártolói bérleteket a Vaskakas Bábszínházban. A kezdeményezés célja, hogy...
