Magyarország legnagyobb gyerekünnepe, a folyók városában idén 19. alkalommal megrendezett Győrkőcfesztivál ismét felejthetetlen élményeket kínált a családoknak. A Patent Csoport a kezdetek óta kiemelt támogatója a többnapos programnak, vagyonvédelmi szakemberei pedig arról is gondoskodtak, hogy mindenki biztonságban szórakozhasson.
Tízezernyi gyerek és szülő, Győr belvárosának lezárása, programok a belvárosban és a vízpartokon. Nyüzsgés, forgatag, jókedv és mulatság. Rendezvénybiztosítási szempontból ennél összetettebb feladatot elképzelni sem lehet. A Patent képzett munkatársainak azonban ez szinte „gyerekjáték” – hogy a Győrkőcfesztivál tematikájánál maradjunk.
A Patent évtizedek óta támogatja a Vaskakas Bábszínházat, a fesztivál főszervezőjét, valamint magát a Győrkőcfesztivált is. A város jó híre, az itt élők és az ide látogatók biztonsága éppúgy fontos az ország egyik legnagyobb vagyonvédelmi vállalkozásának, mint az, hogy segítse a jó célok megvalósulását a sportban, a közösségek életében és a kultúrában.
Örülünk, hogy 2026-ban is segíthettük az ország legnagyobb gyerekfesztiválját. Gratulálunk a szervezőknek a kiváló programokhoz, és bízunk benne, hogy szinte észrevétlenül, de határozott jelenléttel mi is hozzájárulhattunk a sikeres nyári hétvégéhez.



A következők is érdekelhetik
További híreink
2026.10.09.
Egy este, ahol az összefogásé és a segítségnyújtásé volt a főszerep!
A Patent Csoport hosszú évek óta elkötelezett támogatója a Kantharosz Jótékonysági Gálának, és örömmel álltunk idén...
2026.10.01.
A Patent innovációja
A Patent innovációjának fontos része az AI, a digitalizáció és a szoftveres háttér, köztük a teljes...
2026.09.25.
Megelőzhető lett volna a 40 milliós pécsi autólopás
A napokban bejárta a sajtót a hír: fiatalok törtek be egy pécsi autókereskedésbe, megszerezték a kulcsokat,...
