2016. március 10., 1:18 Mester-M Díjat vehetett át tíz példamutató munkát végző pedagógus, köztük Borsodi Géza, a Graboplast Győri VSE edzője. A kiváló tréner több mint 20 éve van a pályán, keze alól több világ- és Európa-bajnok versenyző került már ki. A MOL Új Európa Alapítvány 2006 óta támogatja a fiatal tehetségeket és a velük foglalkozó pedagógusokat. Eddig 75 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült már az elismerésben, amelyet azok a pedagógusok kapnak meg, akik jó eredményeket értek el több évtizedes munkájuk során, és akiket környezetük emberileg és szakmailag is példaként szeretne a fiataloknak felmutatni.
A 2015-ben beérkezett több mint 700 jelölés közül a kuratórium választotta ki azt a három művész tanárt, négy természettudományos szaktanárt és három utánpótlás edzőt, akik átvehették a MOL Mester-M Díjat, amely erkölcsi és anyagi elismerés: a díjjal egymillió forint tiszteletdíj jár. Ezek a tanárok és edzők munkájukkal, áldozatkészségükkel és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal pályára lépését segítették már. A díjakat a MOL Magyarország vezetői, Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardozó, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, valamint Ónodi Eszter, a Katona József Színház művésze, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete adták át. Borsodi Géza a díj átvétele után arról beszélt, már az is nagyon nagy megtiszteltetés volt számára, hogy jelölték az elismerésre, nem beszélve arról, hogy a több száz jelölt közül be is tudott kerülni a tíz díjazott pedagógus közé. „Óriási elismerés, ha engem mesternek tart valaki, mert a mester egy olyan ember, aki a szakmája tudója. Igaz, én nem szeretem a szakma szót, mert nekem az edzősködés a hivatásom. Bár a kitüntetés a tavalyi évben elért eredményeknek szól, de mégis úgy érzem, hogy ez a díj inkább az elmúlt két évtizedben elvégzett munkámnak a gyümölcse – tette hozzá a győriek trénere. Borsodi Géza 1997-től 2008-ig a felnőtt maratoni válogatott szakági-, majd vezetőedzője volt férfi kajakban. Az utánpótlás korosztályban minden korcsoporttal dolgozott már a fiúknál. Jelenlegi legsikeresebb versenyzője Mayer Keán, aki tavaly ifi gyorsasági világbajnoki címet szerzett és nyerni tudott a maraton világbajnokságon is párosban. {youtube}-4m0Nf-yeiU|710|399{/youtube} Az Alapítvány kuratóriumának döntése szerint a díjat Borsodi Géza azért kaphatta meg, mert tanítványait a sport alapvető szeretetére neveli és az iskolai tanulmányaikat is folyamatosan figyelemmel kíséri. A rászoruló, hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyerekeknek mindig és mindenben segít. Sokan a gyerekek közül második apjukként tekintenek rá. Forrás: http://kajakkenusport.hu
A következők is érdekelhetik
További híreink

2025.02.07.
Patent Drónvédelmi Szolgáltatás
Nyugat-Magyarországon elindult a magán vagyonvédelemben az első aktív drónvédelmi szolgáltatás. Pilóta nélküli légi járművek vigyázzák értékeinket....

2025.02.06.
Miért támogatja a Patent az MKC csapatát?
Tettük fel a kérdést Milkovics Lászlónak, a Patent mosonmagyaróvári igazgatójának. A jó hangulatú meccsen az elmúlt...

2025.01.31.
Kamarai oklevelet kapott a Patent
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Plató csoportja tett látogatást a Patent győri központjában. A fiatal...