A riasztás az egyik nagy magyar élelmiszerlánc üzletéből érkezett. A Patent Diszpécserközpontjában a kijelzőkön azonnal látható volt, hogy valaki járkál az üzletben. Hajnali egy órakor ez nem sok jót jelent.
A Patent elfogója a riasztást követően néhány perccel már a helyszínen volt. Szemrevételezte a boltot és annak környékét. A településen lélek sem mozdult. Szinte kísérteties volt a csend, csak a bolt betört kirakatüvegén túlról, a polcok sötét dzsungeléből hallatszottak hangok: csörömpölés, pakolás. Valaki, vagy talán többen voltak odabent.
A Patent járőre azonnal biztosította az egyetlen befelé vezető utat, majd a diszpécseren keresztül értesítette a rendőrséget. A fosztogató talán a telefonhívásokra figyelt fel, vagy csak meglátta a Patent járőrautóját, de menekülni próbált. A képzett elfogóban azonban emberére talált. A járőr határozottan állította meg, amikor a kirakaton át távozni próbált. A fosztogatónak nem volt választása: visszamenekült a boltba. Remegve próbált meghúzódni a csemegepult környékén, de már nem volt kiút.
Hamarosan már a rendőrség vendégszeretetét élvezte a férfi, akiről kiderült, hogy nem ez volt az első fosztogatási kísérlete azon a nyári éjszakán. Csak a másik boltban, ahol szintén betörte a kirakatot, nem kapcsolták be a riasztót.
A Patent elfogószolgálata, modern riasztórendszerei és 24 órás diszpécserszolgálata ismét jelentős károktól védte meg megbízóját, miközben a közbiztonságot is támogatta.
Patent, a biztonság minősége.

A következők is érdekelhetik
További híreink
2026.10.09.
Egy este, ahol az összefogásé és a segítségnyújtásé volt a főszerep!
A Patent Csoport hosszú évek óta elkötelezett támogatója a Kantharosz Jótékonysági Gálának, és örömmel álltunk idén...
2026.10.01.
A Patent innovációja
A Patent innovációjának fontos része az AI, a digitalizáció és a szoftveres háttér, köztük a teljes...
2026.09.25.
Megelőzhető lett volna a 40 milliós pécsi autólopás
A napokban bejárta a sajtót a hír: fiatalok törtek be egy pécsi autókereskedésbe, megszerezték a kulcsokat,...
