A Kisalföld szervezésében 35. alkalommal adtuk át a díjakat a megye legjobb sportolóinak. A győztesek remélik, idén is legalább olyan sikeresek lesznek, mint tavaly voltak. Harmincötödik alkalommal adta át lapunk a megye legjobb felnőtt és utánpótláskorú játékosának, valamint csapatának a díjakat. A legtöbb kategóriában ezúttal is szoros verseny után született meg a végeredmény, ami azt mutatja, 2014-ben is sok szép sikert értek el a megye sportolói.
  Másodvirágzását éliA felnőtt férfiaknál a Patent-Győri LK sportlövője, Sike József érdemelte ki a kitüntető címet, elsősorban a moszkvai Európa-bajnokságon világcsúccsal elért csapataranyának, valamint a granadai világbajnokságon szerzett egyéni és csapatérmeinek köszönhetően.„Megmondom őszintén, egy kicsit tartottam a moszkvai versenytől, az első szám nem is sikerült a legjobban – mondta a díjátadón Sike József. – Szerencsére a folytatásban lendületet adott, hogy csapattársaim, Boros László és Tasi Tamás remekeltek, a vártnál sokkal jobban lőttek, s nekem is jól ment a versenyzés. Mi sem hittük, hogy ebből világcsúcs lesz, de összejött, egy kört tudtunk javítani a tizenkét éves rekordon. A vb-n ettől az eredménytől messze volt a mezőny, mi sem tudtuk megközelíteni azt az eredményt, de csapatban és egyéniben is összejött azért a bronzérem”Arra a felvetésre, hogy a sportlövő Győrben éli másodvirágzását, így felelt Sike József: „Valóban így van, pár évet kihagytam, szükség is volt erre, s mikor már hiányozni kezdett a versenyzés, az ezzel járó stressz, a légkör, akkor találkoztam Laczik Zsolttal. Szerencsés találkozás volt, amit az eredmények azóta is igazolnak.” A sportlövő szavaira erősített rá Laczik Zsolt edző is: „Józsi nemcsak remek versenyző, de kiváló személyiség is, igazi példakép. Sokat segít a versenyzőknek, nyugodt szívvel rá lehet bízni a csapatot, ha úgy adódik, hogy én nem tudok ott lenni az edzőtáborban vagy a versenyen.”A győri sportlövő formája továbbra is jó, amit a válogatókon és a formaellenőrzőn is bizonyított, így jó esélye van, hogy a hamarosan esedékes arnhemi Európa-bajnokságon ott legyen s minél eredményesebben szerepeljen. Grand Slam-siker lehetA nőknél a soproni Babos Tímea kapta a legtöbb szavazatot, melyet elsősorban a wimbledoni páros versenyen elért második helyével érdemelt ki, de több rangos viadalon is remekül szerepelt az év nagyobbik részében már a francia Kristina Mladenoviccsal induló teniszező.„Azt gondolom, párosban ez volt a legjobb évem, ráadásul vegyes párosban is eljutottam egy Grand Slam-elődöntőig. Egyéniben ugyanakkor az év első fele borzasztóan sikerült, később azonban már javultak az eredményeim. Bízom benne, hogy ez a fejlődés töretlen marad, hiszen nagy célokkal vágok neki az idei esztendőnek. Az Ausztrál Openen nem volt szerencsés a sorsolásunk. Szoros csatában maradtunk alul a második körben a későbbi győztes párossal szemben, de a teljesítményünk jó volt, hiszen a vereség ellenére több pontot szereztünk összességében, mint akik legyőztek bennünket, de a tenisz már csak ilyen” – mondta Babos Tímea, aki konkretizálta a terveit is.„Párosban jó lenne, ha összejönne egy Grand Slam-siker, egyéniben ugyanakkor azért nehezebb a helyzet, de ha minden úgy alakul, ahogyan szeretnénk, akkor az első ötvenbe bekerülhetek. Azt gondolom, az nagy dolog lenne, elégedett lennék, ha ezeket elérnénk” – folytatta Babos Tímea, akinek édesapja, Babos Csaba is hasonló eredményességet vár lányától.„Úgy látom, Kristinával egyre hatékonyabb párost alkotnak, s egyéni játéka is előrelépést mutat. A lehetőség a kezében van, remélem, élni tud vele. Azt azért hozzáteszem, nem könnyű a dolga Magyarországról. Tudni kell, hogy hatalmas költségei vannak a szereplésének, s noha a pénzdíjak sem alacsonyak, azt azért gondolom, mindenki sejti, hogy az a majdnem négy hét, amit most Ausztráliában töltött, nem kis pénzbe került számára. A szponzorkeresést nehezíti, hogy idehaza szinte alig látni Timit versenyezni, s a tévék sem mutatják még a külföldi nagy viadalokon” – mondta Babos Csaba. Nagy a harc a klubban Balla Levente lett az utánpótlás fiú kategóriában a legjobb a tavalyi eredmények alapján. A Graboplast VSE kenusa Győrújbaráton egy toborzón ismerkedett meg a sportággal, s noha először úgy volt, kajakos lesz, végül a kenu mellett kötött ki, s ma már nem is szeretne váltani. Szabados Krisztián tanítványa tavaly a maratoni világbajnokságon aranyérmes lett, az ifjúsági sík vízi vb-n két ezüstöt nyert, s olimpiai számban hetedik helyezést is elért.„Ezekre az eredményekre nagyon büszke vagyok, s kellően inspirál. Idén már az U23-asok között indulok, ami nem lesz egyszerű, hiszen tizennyolc éves vagyok, így négy-öt év hátrányban leszek a mezőny nagy részével szemben. De állok elébe, sok munkával ott maradhatok az élen” – mondta Balla Levente.Kadler Gusztáv, a győri klub szakosztályvezetője úgy fogalmazott: a városban most nagyon sok a tehetség, és aki itt jó, az máshol is az lesz.„Leventének is minden adottsága megvan, hogy akár világ- vagy olimpiai bajnok legyen, de ehhez keményen kell dolgoznia, hiszen az egyesületünkben rengeteg kiváló kenus van. Ők egymást húzzák, ami nagyon jó” – vélekedett a sportvezető. Megvédte címét A lányoknál Takács Tamara lett ismételten a legjobb, amit annak köszönhet leginkább, hogy Oklahomában megvédte világbajnoki címét.„Nem a legideálisabban készültem a versenyre, mert pontosan nem lehetett tudni, mikor lesz a rajt, én pedig tíz perccel azelőtt mentem csak vízre, hogy elindítottak bennünket – kezdte Takács Tamara. – Ezáltal nem volt tökéletes a bemelegítésem, ráadásul a verseny során még borultam is, a hajóm tele ment vízzel, a pluszsúllyal is meg kellett birkóznom, de nagy hajrában azért sikerült nyernem. A sík vízi ifi-világbajnokságon elért hetedik helyemmel ugyanakkor nem vagyok elégedett.”Edzője, Fazekas Tibor: „Egy éve ilyenkor azt mondtam, Tamara nagy dobásra is képes lehet, ám azzal nem számoltunk, hogy olyan történik vele, mint kilencéves pályafutása alatt sosem: megsérült, ínhüvelygyulladás miatt az ifi-vb előtt három héttel még gipszben volt a keze. Az elő- és középfutam során úgy tűnt, ez nem érződik rajta, de a fináléban négy-öt csapás után a mai napig nem tudjuk, mi történt. Visszaesett az utolsó helyre, ahonnan a hetedik pozícióba felküzdötte magát, de többre ott és akkor nem volt képes. Nem tettünk le a nagy dobásról, csak ez erre az évre maradt” – mondta a szakember.Takács idén már az U23-asok között indul, a fókusz a sík vízen van. „Portugáliában rendezik a világbajnokságot, oda szeretnék egyesben kijutni, s megpróbálkozom a párossal is. Győrben maraton-világbajnokság lesz,  azon is indulni szeretnék, de a prioritás a sík vízé lesz” – nyilatkozta Takács Tamara. A második tripla Ha van kategória, ahol egyértelmű volt a győztes, az a csapatoké volt, ugyanis az Audi-ETO-val nehéz lett volna felvenni a versenyt. A győri női kézilabdások 2013-hoz hasonlóan tavaly is begyűjtötték a bajnoki címet, a Magyar Kupát, és a Bajnokok Ligájában is a legjobbak lettek.Görbicz Anita csapatkapitány szerint igaz az a sportban gyakran hangoztatott állítás, hogy a címet megvédeni mindig nehezebb, mint megszerezni.„Ha belegondolok, hogy én személy szerint hányszor álltam a siker kapujában, akkor azért azt mondom, megszerezni sem könnyű. De ezzel együtt is igaznak vélem ezt a tézist, mert saját bőrünkön éreztük, hogy mindenki bennünket szeretne legyőzni” – kezdte a játékos, aki szerint idén is képesek lehetnek a társak az újabb bravúrra.„Nem akármilyen pechszéria sújtja a csapatot, hiszen sorra estek ki a meghatározó játékosok, ez még egységesebbé, még harcosabbá tette a lányokat. Érdekes, mert az elmúlt két évben szinte nem is volt sérültünk, amiért persze sokat is tettünk. Ahogyan idén is, mégis most utolért bennünket a balszerencse. Naponta látom, mennyit dolgoznak a többiek azért, hogy átvészeljék a nehézségeket, s biztos vagyok benne, hogy képesek ismét a csúcsra érni. Én kívülről próbálok segíteni, hasznos tanácsokat adni, de azt gondolom, Ambros Martínnál jó kezekben van a társaság” – fogalmazott Görbicz Anita.  forrás: kisalfold.hu

A következők is érdekelhetik

További híreink