„Figyelem, itt a rendőrség! Hagyja abba a rendbontó magatartást!” – hangzott a felszólítás a Radó szigeti zenepavilon melletti új térfigyelő kamera mellől. A többi település számára is példaértékű lehet az a munka, ahogy Győr a közterületi kamerarendszerét bővíti. – mondta el a bemutatón Váczi Attila alezredes, városi rendőrkapitány.
Hozzátette, az idei fejlesztéseknek is köszönhetően több mint száz kamera figyeli a közterületet, amely jelentős segítséget nyújt a rendőrségnek a közbiztonság fenntartásában és növelésében, a balesetek megelőzésének fokozásában, a bűnesetek számának csökkentésében, a helyi kiemelt rendezvények biztonságos lebonyolításában és a közlekedési szabálysértések visszaszorításában. {youtube}2lseJDqHlG4|710|399{/youtube} Radnóti Ákos alpolgármester kifejtette, a városszerte 90 helyszínen 126 – amelyből 79 forgatható és 47 fix – kamera vigyázza a rendet. Az idén mintegy 35 millió forintot fordított az önkormányzat a bővítésre, így a város több településrészén, 13 helyszínen összesen 18 kamerával (10 forgó és 8 fix) gyarapodott a közterületi rendszer. Megkezdődött a folyópartok mentén kialakított sétányok megfigyelése is, amelynek keretében új kamerák kerültek a Radó szigetre, valamint a Mosoni-Duna és Rába folyók találkozásához is. A Zenepavilonnál létesített kamera egy újdonságot is tartalmaz, amit a helyszínen be is mutattak. Ha a kameraképen valamilyen szabálysértés látható, a rendőrség rögtön felszólíthatja a rendbontókat, hogy hagyják abba a tevékenységet. Milkovics László a Patent Biztonságtechnika Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, nem csak magát a kamerarendszert, de az adatátvitelt szolgáló mikrohullámú gerinchálózatot is jelentősen bővítették, ez teremtette meg az innovatív megoldás lehetőségét. Amennyiben beválik, úgy más helyszínekre is telepíthetik az akár 122 decibelig hangosítható vezeték nélküli rendszert. A résztvevők elmondták, bíznak abban, hogy kellő visszatartó erőt jelenthet, ha az elkövető szembesül azzal, hogy bizony rajtakapták. Papp ZsoltFotó: O. Jakócs Péterforrás: http://gyorplusz.hu
A következők is érdekelhetik
További híreink
2026.09.01.
Patent Kulisszatitkok – Horváth László
Horváth László, a Patent Csoport ügyvezetője ezúttal a munkán túli mindennapjaiba is betekintést enged. Ismerd meg...
2026.08.28.
Foci, közösség, hagyomány – ismét Patent Kupa Sopronban!
Augusztus 20–21-én ismét megtelt élettel a Sopron Városi Stadion, ahol megrendezték a XXXIX. Soproni Férfi Kispályás...
2026.08.23.
Idén is mi vigyáztunk a Pinnyédi Hídpiknik biztonságára!
A rendezvényen több ezren gyűltek össze, a programokat pedig többek között a TNT koncertje tette még...
