NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK RÁ, hogy a tíz kiemelt kultúra támogató cég között ott van a PATENT SECURITY!2018. decemberében derül ki, hogy melyik magyar város lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa. Szeptember 26-án a cégek képviselői erősítették meg, hogy ha Győr nyer, támogatják a programok megvalósítását.
 A város kulturális és gazdasági szereplőinek összefogását jelképezve a győri balett és színház művészei, a filharmonikus zenekar is fellépett azon az ünnepségen, amelyen tegnap a Richter-teremben tíz cég képviselői írtak alá az önkormányzattal közös szándéknyilatkozatot. A térség gazdasági életének prominensei aláírásukkal kifejezték: ha Győr lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa, támogatják a „Mi vagyunk az áramlás” nevet viselő pályázatot, a programok megvalósítását. a fotón: Kocsis Róbert a Patent Security vezérigazgatója és Borkai Zsolt GYŐR polgármestere”Az új célok, a nagy kihívások viszik előre a várost” – jelentette ki Borkai Zsolt polgármester az ünnepségen, majd felsorolta az idáig vezető út állomásait: a két évvel ezelőtti döntést a pályázaton való indulásról, a tavaly és idén rendezett EKF-napokat, az első forduló diadalát, mely során Győr Debrecennel és Veszprémmel közösen maradt állva a második fordulóra. Elmondta, hogy a koncepciókat tartalmazó első program után készül a konkrétumokat felsoroló második, ezt november 9-én kell a három pályázó városnak benyújtani, majd a decemberi prezentáció után születik győztes.{youtube}3b3X55LrZy4|710|399{/youtube}A polgármester beszéde után az Agrofeed Kft., az Alcufer Kft., az Audi Hungária Zrt., a Dana Hungary Kft., a Leier Hungária Kft., a Nemak Győr Kft., a QP Zrt., a Patent Security-cégcsoport, az Universitas-Győr Nonprofit Kft., a Vill-Kor Hungária Kft. vezetői írtak alá a várossal közös szándéknyilatkozatot az EKF-pályázat 2023-as programjainak megvalósításáról.forrás: kisalfold.hu

A következők is érdekelhetik

További híreink