Kocsis Róbert: „Olyan új évet kívánok, amelyben orvosolni tudjuk majd a 2020-as COVID-sebeket, és újra úgy élhetünk, mint a járvány előtti időkben!” A PATENT EGÉSZ ÉVBEN AJÁNDÉKOZKarácsonykor megajándékozzuk szeretteinket. Az ünnephez kötött ajándékozás hagyománya a Patent Csoportnál azonban nem csak decemberben, hanem az év minden hónapjában tart. A Patent büszke arra, hogy ahol csak tud segít. Sportban, kultúrában, társadalmi munkában. Erről a hitvallásról 2020-ban sem feledkezett meg a vagyonvédelmi cég. Kocsis Róbert, a Patent Csoport vezérigazgatója adott évvégi összefoglalót a Nyugat-Dunántúl legnagyobb vagyonvédelmi cégének 2020-as tevékenységéről:”2020 nehéz év volt mindenki számára. A COVID-járvány nem csupán a személyes egészségünket, de a gazdaság szervezetét is megviselte. Bízom benne, hogy mindenki családja, vállalkozása jó erőben van. A baj orvosolható, ha vigyázunk egymásra. Mi a Patent Csoportnál ezt tettük, és ezt tesszük ezután is. A jelmondatunk már régről ez: A biztonság minősége az emberért! A 2020-as évben is igyekeztünk visszaadni annak a közösségnek, akiknek oly sokat köszönhetünk. A Patentnál az ajándékozás időszaka nem ünnephez kötött. A koronavírus elleni küzdelem segítésére létrehozott Győri Segélyalapot több millió forinttal tudtuk támogatni, a cégcsoportunknál már megszokottá vált alapítványok, egészségügyi intézmények, sportegyesületek segítése mellett. 2020-ban, amikor sikerült megtartani a patentosok munkahelyét, ezzel közel ezer család megélhetését, arra is maradt erőnk, hogy segítsünk. A kajak-kenut, a női kézilabdát, a bokszot, a Lions Klubokat, a Lurkó Alapítványt is támogattuk. Ráadásként a 30. születésnapunkat nem úgy ünnepeltük, hogy nagy bulit tartottunk, hanem a városnak, Győrnek a javára elültettünk 30 fát.”A vezérigazgató elmondta, nem csupán Győrben, de Sopronban, Mosonmagyaróváron, Pápán, Zalaegerszegen, a Patent területei igazgatóságainak otthont adó városokban is 30-30 fát ültetett a cég. „Az ügyfeleink érdekében is folyton tovább fejlesztünk, tovább modernizálunk. Elkészült a MyPatent applikáció első üteme, amely 2021-től az összes távfelügyeleti ügyfelünk számára is elérhetővé teszi a digitális ügyintézést. Diszpécserközpontunk már több mint 15 ezer ügyfelet szolgál ki 24 órában. A Nyugat-Dunántúlon a legnagyobb autóflottával rendelkezünk, fegyveres elfogóink egyedülálló hatékonysággal előztek meg bűncselekményeket, óvtak személyes és vagyonbiztonságot.30 éves múltunk a garancia arra, mi ott vagyunk, amikor szüksége van ránk!”
A következők is érdekelhetik
További híreink

2025.02.19.
Pár perc a biztonságért
Fábián György a Patent kommunikációs igazgatója volt a Győr+ Média vendége, ahol a Patent Optimum 0Ft-os...

2025.02.17.
A Patent Csoport ismét segített!
Számunkra a társadalmi felelősségvállalás és az önzetlen segítségnyújtás nemcsak küldetés, hanem szívügy is. Kövecses Roland a...

2025.02.07.
Patent Drónvédelmi Szolgáltatás
Nyugat-Magyarországon elindult a magán vagyonvédelemben az első aktív drónvédelmi szolgáltatás. Pilóta nélküli légi járművek vigyázzák értékeinket....