A Graboplast marad a főszponzor és a Patent is a támogatók közöttKocsis Róbert vezérigazgatónk, aki nem mellesleg a Győri Vízisport Egyesület elnöki tisztségét is betölti, az egyesület nevében újabb egy évre szóló szponzori szerződést írt alá a Graboplast Zrt.-vel.Meronka Péter, a Grabo- plast VSE sajtófőnöke felvezetőjében a gyár és a klub kapcsolatát egy jól működő házasságnak nevezte. Valóban egy régi kapcsolatról van szó, hiszen az első szerződés kettejük között 2007-ben köttetett, ezt újították meg most újabb egy esztendővel.Az aláírás után Jancsó Péter, a Graboplast Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett a cég és a győri kajak-kenu kapcsolatára. Annak idején azért választották ezt a sportágat, mert az egészséges életre nevelésben, több száz fiatal sportoltatásában főszerepet játszik a győri VSE. Szerencsére ezek mellett felnőttszinten is eredményesen szerepel a szakosztály.Kocsis Róbert, a klub elnöke elmondta: a jó eredményeikben a hármas támogatás – Győr, a kajak-kenu szövetség és Graboplast – főszerepet játszik. Örül, hogy a névadó szponzor legalább újabb egy évig a szakosztály mögött áll.Az ünnepség végén köszöntötték a klub idén érettségiző versenyzőit.Forrás: https://www.kisalfold.hu/sport/helyi-sport/kajak-kenu-ujabb-egy-ev-11020249/?fbclid=IwAR04MFzKee2t-SF9O__dgqsHF-PMT1xYKOITpzlx9sA0ZwP5sx3vHJDdt_I/
A következők is érdekelhetik
További híreink
2026.10.09.
Egy este, ahol az összefogásé és a segítségnyújtásé volt a főszerep!
A Patent Csoport hosszú évek óta elkötelezett támogatója a Kantharosz Jótékonysági Gálának, és örömmel álltunk idén...
2026.10.01.
A Patent innovációja
A Patent innovációjának fontos része az AI, a digitalizáció és a szoftveres háttér, köztük a teljes...
2026.09.25.
Megelőzhető lett volna a 40 milliós pécsi autólopás
A napokban bejárta a sajtót a hír: fiatalok törtek be egy pécsi autókereskedésbe, megszerezték a kulcsokat,...
