A vagyonvédelmi vezetők klubja is „patent ötlet”A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara évzáró küldöttgyűlésén kiemelkedő munkájáért Szolgáltatási Tagozati Díjat vehetett át a Patent Csoport .Minden évben díjazzák azokat a vállalkozásokat, akik a megyei kamara különböző tagozatainak munkájába új elemeket építenek be, azt segítik, gondolkozásukkal, tevékenységükkel előbbre viszik. A rangos Szolgáltatási Tagozati díjat 2014-ben a Patent Holding Kft. kapta. Mint az indoklásban elhangzott, a cég által is segített és „patent ötletként” megálmodott Vagyonvédelmi Vezetők Klubja új színt hozott a kamarai munkába. Ezenkívül a Bauer László által kezdeményezett és megszervezett Nemzetközi Vagyonvédelmi Konferenciák sokat segítettek a régióban dolgozó cégeknek, hogy munkájukat jobban, céltudatosabban és kapcsolatokra építve végezhessék. A Patent csoportra jellemző innovatív megoldások, kreatív gondolkodás és cselekvő akarat eredménye, hogy mára a szolgáltatási tagozaton belül komoly helyet foglalhatnak el a vagyonvédelemmel foglalkozó cégek, illetve képviselőik. A díj átvétele után Kocsis Róbert, a Patent Csoport vezérigazgatója elmondta: Büszke arra, hogy a Patent munkáját elismerte a kamara. A cégcsoport részéről Bauer Lászlónak köszönhető, hogy ilyen eredményt érhettek el ,hiszen egyéni munka nélkül soha nem valósulhat meg a közös siker. A komoly elismerés a a Patent Véd ügyvezetője, Bauer László és a Patent Csoport vezérigazgatója, Kocsis Róbert kezében.
A következők is érdekelhetik
További híreink
2026.10.09.
Egy este, ahol az összefogásé és a segítségnyújtásé volt a főszerep!
A Patent Csoport hosszú évek óta elkötelezett támogatója a Kantharosz Jótékonysági Gálának, és örömmel álltunk idén...
2026.10.01.
A Patent innovációja
A Patent innovációjának fontos része az AI, a digitalizáció és a szoftveres háttér, köztük a teljes...
2026.09.25.
Megelőzhető lett volna a 40 milliós pécsi autólopás
A napokban bejárta a sajtót a hír: fiatalok törtek be egy pécsi autókereskedésbe, megszerezték a kulcsokat,...
