Blog GYIK Dolgozz velünk Ajánlatkérés

Csatlakozott a HIP programhoz a PATENT

HIP kick-off 3

 

Kilenc partnervállalat - köztük a PATENT is -  tíz projektjét mutatták be a harmadik Hallgatói Innovációs Projekt (HIP) nyitórendezvényén, kedden a Széchenyi István Egyetemen. Az eseményen megalakultak az öt fős hallgatói csoportok, amelyek konkrét ipari feladatok megoldásán dolgoznak együtt – mentortanáraik segítségével – a régió vállalkozásaival és egy önkormányzattal a következő hónapokban. A különféle tudományterületben jártas diákokból összeállított csapatok tagjai kipróbálhatják magukat vállalati tanácsadóként, és ösztöndíjat is kapnak.

Dr. Dőry Tibor, a Menedzsment Campus Kompetenciaközpont igazgatója, a program gesztora köszöntőjében kiemelte, hogy örömmel tekint végig a termen, amely néma hallgatók helyett tele van motivált és tehetséges egyetemistákkal. Az igazgató szerint azok, akik most élnek a lehetőséggel, karrierjüket is megalapozhatják. „Csak nyerhetünk, ha tanulmányaik során minél előbb közelebb hozzuk a diákokhoz a vállalatok valós problémáit, illetve ha az egyetemen elérhető tudással segítjük a helyi vállalatokat. Könnyen belátható, hogy ez win-win szituáció mind a három szereplőnek” – foglalta össze a projekt célját dr. Dőry Tibor. A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar docense rámutatott arra is, hogy a HIP mára a győri egyetem brandje lett.

A Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpont szervezésében a 2018–2019-es tanév tavaszi félévében indultak el az első HIP-ek négy helyi kis- és középvállalkozással. A projektek jó híre gyorsan elterjedt a vállalati szférában és a hallgatók körében egyaránt, így a mostani rendezvényen már kilenc partnercéget köszönthettek a szervezők. A Hallgatói Innovációs Projektekben a Széchenyi István Egyetem partnerei ebben a szemeszterben: az Audi Hungaria Zrt. – Egészségmenedzsment, a Flow-Factor Kft., a Global Cégcsoport, Győrladamér Község Önkormányzata, az IDP Group Mérnöki Tervező Iroda Kft., a Katami Kft. – SAS és KOS társasjáték szaküzlet, a Patent Holding Vagyonvédelmi Kft., a Safety Logistics Kft. és a Wiedenmann Kft.

 

Forrás: Széchenyi István Egyetem honlapja. Czeiner-Szücs Anita, SZEhírek

https://uni.sze.hu/hip-a-karrierjuket-is-megalapozhatjak-a-hallgatok