Miért választják céges és magán ügyfelek a Security Patentet?
Rólunk írták
Kisalföld 2011
Az egykori győri kekszgyár területén szinte már semmi nincs. Ám még ezt is lehet fosztogatni. A napokban kétszer csíptek nyakon a Security Patent járőrei rosszban sántikáló férfiakat és nőket. Az első esetben valószínűleg autóval rántották ki a még álló raktárépület alsó ablakának rácsozatát. A „műveletet” végrehajtó férfit és nőt, akiknek a riasztás után már nem volt idejük behatolni az épületbe, a rendőröknek adták át a patentosok. Akárcsak az eset után két nappal azokat, akik az éjszaka leple alatt 3–4 köbméternyi burkolókövet talicskáztak ki a volt gyár területéről. A két talicskás közül az egyik férfi felesége akkor érkezett a helyszínre, amikor a Patent által riasztott rendőrök. A közrend emberei „örömmel” fedeztek fel egy körözött személyt, aki ellen így méltó módon tudtak intézkedni.
A Gyõri Patent LK versenyzõje, Boros László meglepetést okozhat
Néhány ízelítő a vidék legnagyobb példányszámú újságjában, a Kisalföldben megjelent
Security Patentről szóló írásokból:
A biztonság minősége az emberrért 2010-ben is
2010.06.07
Győri sportolókat jutalmaztak
2009.10.29. A gyõri Security Patent Kft. tegnap megjutalmazta azidei évben jó eredményeket elért, a cég által támogatott sportolóit.Kocsis Róbert ügyvezetõ igazgató köszöntötte a junior EB-n és vb-naranyérmes Boros László sportlövõt, a maratoni vb-n felnõttek közöttaranyérmes Nagy Péter kenust, a felnõtt-vb-n hatodik Széles Gáborkenust, a 200-on bronzérmes Németh Gergõ kenust, valamint a kajakosKadler Viktort, aki EB-3. volt az idén. Kadler Viktor sem érkezett üreskézzel, egy saját készítésû fotóalbumot adott át Kocsis Róbertnek. Azeseményen beszélt a gyõri sportolók és a gyõri cégek közötti kapcsolatfontosságáról Somogyi Tivadar alpolgármester is.
2009.03.24
Győr
Munkatársunktól Hétfőn éjfél után a győri Mónus Illés utcai óvodában megszólalt a néma riasztó. A betörő ezt nem vette észre, ám a
Security Patent diszpécsere igen. Az állandóan mozgásban lévő járőrautó pontosan két perc alatt ért a helyszínre, ahol látták, hogy felfeszítettek egy ablakot. Azonnal értesítették a rendőrséget és elkezdték a gyanú szerint az épületben tartózkodó betörő(k) keresését. A rosszfiú ezt már észrevette. A WC-ben próbált meg elbújni, de hamar ráakadtak és percek múltán már el is vitték a rendőrök. A patentos elfogók olyan rablást hiúsítottak meg, melyben számítógépeket, technikai eszközöket fenyegetett az eltűnés veszélye. Így kárt csupán a feltört ablakkal okozott az éjjeli látogató.
2009.01.05
Kocsis Róbert, a
Security Patent ügyvezetője „Állandóan fejleszteni kell a tudást, követve a technika fejlődését. A mi munkánk alapja is, hasonlóan a gazdaság más szektoraiban működő vállalkozásokhoz: a minőség és a jól képzett munkatársak.”
2008. 11.17
Közel ezer családnak adnak megélhetést
A Security Patent központjába, a Mécs László utca 7.-be új társbérlő költözött a hétvégén. Mint arról már írtunk, fél éve a Patent-holding tagja lett az LHB Inter Security. Az irodaház udvarán sok-sok vendég jelenlétében borkóstolóval egybekötött baráti rendezvénnyel ünnepelték meg az eseményt a régió egyik legnagyobb vagyonvédelmi cégének munkatársai és üzletfeleik. A Security Patent Presztízs-díjas cégvezetője, Kocsis Róbert köszöntőjében elmondta, a nehéz gazdasági helyzetben nagy örömükre szolgál, hogy holdingszinten közel ezer családnak a megélhetését biztosítják. Majd kitért arra, az elmúlt tizenhét évben mekkorát fejlődött a Patent-csoport. „A Security Patent által létrehozott holding ma Nyugat-Magyarország egyik legnagyobb vagyonvédelmi vállalkozása. Zalaegerszegtől Mosonmagyaróváron át vannak cégeink, melyek hasonló minőségben, hasonló elhivatottsággal végzik munkájukat, mint Győrben és környékén a Security Patent. Az elmúlt egy évben tovább fejlődtünk, és ez is örömre és büszkeségre ad okot. A cégcsoportunk tagja lett az LHB Inter Security, az egyik legnagyobb konkurensünk a
piacon.” A cégvezető szerint a sok esetben értelmetlen konkurenciaharc helyett jobb, mindenki érdekeit szolgáló dolog az együttműködés. „Az egyesülésünk fényesen bizonyítja, hogy a magunk, de elsősorban ügyfeleink érdekében érdemes a viták, üzleti háborúskodás helyett összefogni. Az LHB, mint az látható, már itt van a Security Patenttal közös irodaházban. Ez a győri vagyonvédelmi központ, amely hamarosan saját tulajdonunkba kerül, európai színvonalon dolgozik. Itt található a régió legmodernebb távfelügyeleti központja, ahonnan a diszpécserszolgálat éjjel-nappal szinte egész Győrre figyel. Ráadásul az LHB belépése a Patent-holdingba nem jelentette azt, hogy árat emeltünk. Sőt, ugyanazon az áron a szolgáltatások még teljesebb körét biztosítjuk.” Kocsis Róbert ezután kitért arra, a sikeres év, amit most zárnak, hozta el a 2007-es Presztízs-díjat is. „Azt gondolom, a mi munkánkat nem a díjak minősítik, hanem az ügyfélszámunk emelkedése. A távfelügyeleti bekötéseink száma egy év alatt havonta átlag közel ötvennel emelkedik. Ám ha egy olyan díjra tartják méltónak a Security Patentot, amelyet a régió legnagyobb vállalkozásai és a kereskedelmi és iparkamara alapított, azt gondolom, annak igazán fontos szerepe kell hogy legyen életünkben.” Takács Zoltán, az ugyancsak Presztízs-díjas Borpont szaküzlet tulajdonosa a protokoll után három finom bort kóstoltatott meg a vendégekkel. Közülük az egyik, sajátságos címkézéssel az év végén több Patent-partner asztalán is megtalálható lesz majd. A Patent-holdingba ma már több vagyonvédelmi cég tartozik. Négyen a Patent-holding vezetői közül: Löndör István, Maitinsky András, Bakom Zoltán és Kocsis Róbert
2008.11.06
Lőverseny
A nemzetközi rendőrszervezet, az IPA megyei egyesülete nemrégiben tartotta meg a győrszentiváni lőtéren 3. nemzetközi pisztolylövészversenyét. Dunaszerdahelyről is érkeztek IPA-sok, a megye több rendőrkapitányságának csapata, a vám- és pénzügyőrök mellett a Security Patent Kft. dolgozói is képviseltették magukat a megmérettetésen. A pályán különböző szituációkban kellett leküzdeniük a célokat a versenyzőknek. Az eredményhirdetésen Mészáros Mária, az IPA megyei elnöke és Horváth Csaba, Győr rendőrkapitánya adta át az okleveleket, Huszár Levente, az IPA helyi csoportjának vezetője pedig értékelte a versenyt.
2008.09.09
Presztízsdíjasok az autista otthonért
A Presztízs-díjas Security Patent sokat tett a régió biztonságáért, így azokat az embereket is szolgálva, akik nem ügyfeleik. Többek között segítették a mindszentpusztai autistaotthon felépítését, üzemeltetéséhez is adtak már pénzt. Most, a 2008-as Presztízs-díjra is felhívva a figyelmet felhívással fordulnak az eddigi díjazottak felé, ki-ki a maga lehetősége szerint segítse az esőemberek számára szinte egyedüli megoldást jelentő otthont. Sokat kaptak a díjtól „Sokat kaptunk a Presztízs-díjtól, ezért is és azért is, mert cégünk alapfilozófiája a környezet, amelyben élünk, támogatása, ahol tudunk segítünk” – mondja Kocsis Róbert, a Security Patent ügyvezető igazgatója, majd így folytatja: „A Presztízs-díjon javaslom minden olyan vállalkozásnak az indulást, amelyik tudja magáról, hogy jól és jót tesz. Nyilván a győzelem a legfontosabb, de a pályázat lehetőség egy összefoglalásra, arról nem is beszélve, hogy a Kisalföld segítségével az indulók többsége is nyilvánosságot kap. A napokban értesültünk arról, hogy a mindszentpusztai autistaotthon, amely közadakozásból épült fel, nincs könnyű helyzetben. Az állami normatíva kevés, az esőemberkéknek és családjaiknak az anyagi lehetőségük nem éppen rózsás. Kellenek a támogatók. Ezért is fordulunk az eddigi díjazottakhoz egy felhívással, ki-ki lehetősége szerint segítsen az otthonnak. A magunk részéről százezer forinttal támogatjuk az alapítványt. Bízom benne, sokan hasonlóan cselekednek majd.” Távfelügyelet, a jövő vagyonvédelme „A távfelügyelet cégünk straté-
giai üzletága. Társaságunk jelentős fejlesztéseket hajtott végre, hogy a megrendelői igényeknek minél jobban meg tudjon felelni. Eddig is erényeink közé tartozott a pontosság, a gyorsaság, a szükséges legjobb eszközökkel való ellátottság, a megrendelőbarát beavatkozás, valamint a korrekt, titoktartó munkavégzés, a profi járőrszolgálat, de az elmúlt időszakban további fejlesztéseket tartottunk szükségesnek. Felújítottuk diszpécserközpontunkat, amely napjainkban már az európai szakmai előírásnak is megfelel. A legkorszerűbb video-távfelügyeletre is alkalmas, amelynek kísérleti üzemeltetése éppen napjainkban is folyik. A tapasztalatok eddig jók. Nagyon komoly két rádiós hálózatunk is van, és a legmodernebb GPRS-technikát használjuk. Napi 24 órában már két diszpécser lát el szolgálatot, ami nagyobb biztonságot jelent, hiszen a feladatok is növekedtek” – mondja az ügyvezető a legdinamikusabban növekvő üzletágukról. Majd kifejti, ezen a területen is szerencsés lépés volt, amikor az LHB Intersecurity Kft. idén tagjává vált a Patent Holdingnak. Az öt legnagyobb
között „A fúzió révén bekerültünk az öt legnagyobb országos vagyonvédelmi vállalkozás közé. Eddig ádáz konkurenciaharcot vívtunk egymással, ma az önálló jogi státust megtartva, közös erőfeszítéssel dolgozunk ügyfeleink érdekében. Ez az együttműködés a távfelügyelet terén is jelent előnyöket. Több mint háromezer ügyfélre vigyázunk Győrön belül négy járőrautóval és két járőrmotorral, három kivonulási központból indulva.” Az egyesülés után is látható, a piacon nagy a verseny. Sokan árban a többiek alá ígérve igyekeznek talpon maradni, vagy éppen piaci részesedést növelni úgy, hogy ígéreteik nagyon csábítóak és olcsók. Az olcsó társaságok széttárják
a karjukat... „A konkurencia gyakran az árral manipulál, és olcsóbban kínálják szolgáltatásaikat, állítván, hogy ugyanazt a minőségi szolgáltatást ők alacsonyabb áron is tudják nyújtani. A papír persze sok mindent elbír. Ez igaz, egészen addig, amíg be nem következik a baj, és akkor ezek az „olcsó” társaságok széttárják a karjukat, és ennyi! Éppen ezért érdemes alaposan átgondolni, kit mivel bízok meg. Ebben a szakmában különösen áll a tétel: van, amikor az olcsó a drágább. A jó szolgáltatás mögött emberek vannak, eszközök, fejlesztések és olyan háttérbiztosítás, amit nem lehet fillérekért megoldani. Mi 18 éve vagyunk a piacon, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy gagyi szolgáltatást nyújtsunk. Számunkra nagyon fontos a megelégedett ügyfél. Ennek érdekében állandó kapcsolatot tartunk megrendelőinkkel. Ügyféllátogató rendszert építettünk ki, kikérjük a véleményüket. A folyamatos fejlesztések révén Európa-szintű szolgáltatást tudunk nyújtani. Ez persze sokba kerül. Ennek része a legújabb, még kipróbálás alatt lévő video-távfelügyelet. Errefelé fejlődik a biztonságtechnikai világ.” Dr. Demetrovics Szilárd a mindszentpusztai autistaotthon számára már vett át támogatást Kocsis Róberttől.
2008.09.17
A kétszer elfogott betörő
Győr» A hosszúra nyúlt nyár egyik utolsó éjszakáján történt. A Pannon-Víz zrt. Bercsényi ligeti telephelyéről a kerítésen keresztül valaki komplett radiátorokat, vascsöveket dobált ki. Egy közelben lakó férfi értesítette a Security Patent diszpécserét, aki azonnal járőrt küldött a helyszínre. A kivonuló szolgálat emberei pár percen belül a kerítésnél voltak, és ott tartóztatták fel a tolvajt. Amíg a rendőröket várták, kiderült, a férfit egyszer már rendőrkézre segítették. Akkor a Ringa volt irodaházát fosztogatta. Az elkövetőt további eljárásra a rendőrségre szállították.
2008.08.05
Betörők a bontáson
Győr» A bontás alatt lévő épületek, mint például Győrött a volt Ringa központja a Vágóhíd utcában, mindig is kedvelt terepei voltak azoknak, akik mások értékeinek eltulajdonításából szeretnének megélni. A Security Patent és az LHB diszpécserszolgálatát a környéken lakók hívták fel csütörtök délelőtt, látva, hogy két fiatal ablakkereteket, különböző fémtárgyakat pakol fel a bontás alatt álló épületből. A Patent Holding járőrei azonnal a helyszínre siettek és megállították az illetéktelen behatolókat.
2008.07.28
Presztízs díjas pályázó
Kocsis Róbert ügyvezető, aki 2007-ben Az év üzletembere kategóriában nyerte el a Kisalföldi Presztízs Díjat, minden önmagát sikeresnek tudó, becsületesen dolgozó vállalkozónak és vállalkozásnak javasolja az indulást a Presztízs-díj-pályázaton. Mint mondja, a pályázat kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy áttekintsék, miért is sikeres a cégük. Az elnyert díjat követően ismertségük tovább nőtt, és lehetőségük nyílt olyan üzletek megszerzésére, melyeknél fontos szempont volt a Security Patent társadalmi elismertsége. „Sokat köszönhetünk a Presztízs-díjnak. Ám munkánk alapja annak odaítélése előtt és az után is a minőség, a pontosság, a precizitás kell hogy legyen. A vagyonvédelem, a távfelügyelet olyan üzletág, ahol a legkisebb bizalomvesztés azzal járhat, hogy ügyfeleink elfordulnak tőlünk. Ezért vigyázunk kényesen arra, hogy amit ígérünk, azt be is tartsuk. A Security Patent, a Patent Holding, amelynek már tagja az LHB Inter Security is, minőségi munkájához minőségi hátteret épített fel. Ha valaki úgy dönt, hogy lakása, családja biztonságát ránk bízza, akkor mi felelősséget vállalunk a szerződés aláírásával, és ez nem csupán ígéret.” A Security Patent és az LHB a megyeszékhelyen a legnagyobb technikai parkkal rendelkező győri alapítású vagyonvédelmi cégek. Közösen, összefogva a városban három kivonulási központtal rendelkeznek. „Előfordul, hogy a távfelügyeleti rendszerüket úgy hirdetik különböző cégek, hogy ahhoz komoly beavatkozócsoport, gépjárműpark tartozik – veszi át a szót Bakom Zoltán, az LHB ügyvezetője. – Az emberek biztonságra vágynak, és ha egy szerződést az orruk alá tesznek, sokszor nem nézik meg, mi van a papíron túl. Nem kérdezik meg, hány autóval járőrözik a cég. Milyenek ezek a gépkocsik? Milyen az elfogószemélyzet, milyen kiképzést kaptak, nyertek-e versenyeket? Arra sem kíváncsi, pedig elemi érdeke lenne megtudni, hogy hány perc alatt érnek a helyszínre egy riasztás esetén az elfogók vagy milyen felszereltségű (egyáltalán van-e) a diszpécserközpont, amely létfontosságú a modern vagyonvédelemben. Ezeket a kérdéseket pedig muszáj feltenni, mert előfordult már, hogy valaki csak ígért, de nem szolgáltatott.” Kocsis Róbert szerint a hatékony, modern elfogóflotta az egyik alap, a másik az európai szabványok szerint kialakított rádiós és GPS-jelek vételére, valamint telefonon érkező riasztások fogadására is alkalmas huszonnégy órás diszpécserszolgálat. „Cégeink közel tizenhét éve vannak a piacon, sokszor nagy multikkal versenyezve az ügyfeleinkért. Tudjuk, látjuk: ahogy elkezdtünk dolgozni, elhivatottan, mindig beruházva, mindig kialakítva a biztos és hatékony hátterünket, csak úgy érdemes. Mi nem csupán ígérünk – teljesítünk. Büszkék vagyunk arra, hogy az elfogóautóink, melyek a nap 24 órájában munkában vannak, jelenlétükkel még a város és környéke biztonságát is segítik. Egyre többen kötnek rá távfelügyeleti rendszerünkre. Ma már van olyan konstrukció, melyben nem kell előre megfizetni a riasztóberendezések árát, és a havidíj is kedvezményes. Azt tapasztaljuk, az emberek elkezdtek gondoskodni magukról, és már vigyáznak arra, amit megszereztek. Távfelügyeletünk ehhez biztos támasz minden esetre. Azt gondolom, a Security Patent és az LHB a legjobb megoldás.” Tájékoztató A Kisalföldi Presztízs Díj 2008 kiírása hamarosan megjelenik, és a vállalkozók is kézhez kapják majd invitáló levelünket. Újdonságnak szánjuk, hogy fel fogjuk kérni az eddigi díjazottakat, a meghirdetett kategóriákban jelöljenek ők is olyan cégeket, embereket, akiket érdemesnek tartanak a díjra. A nagyszabású díjátadó gála 2008 november 20-án lesz a győri egyetemi csarnokban. A Security Patent (Presztízs-díjas, 2007, Az év üzletembere) és az LHB Inter Security elfogóautói jelenlétükkel Győr és környéke általános biztonságához is hozzájárulnak. Fotó: Vörös István
2008.07.14
A mélygarázsok biztonságáért
A mélygarázsok
biztonságáért Győrben és környékén is több társasház mélygarázsába jutottak be rossz szándékú emberek. Az ott álló autókat, mivel tulajdonosaik biztonságban gondolták őket, kifosztották. Reggel aztán meglepődve tapasztalták, hogy a kocsikból hiányzik a GPS, értékes műszaki eszközök és táskák. A Kisalföldi Presztízs Díj tulajdonosa, a Security Patent technikai üzletág-igazgatója, Fekete Csaba szerint van megoldás a társasházak ilyen problémáira is. A Security Patent által ajánlott műszaki, távfelügyeleti megoldások lehetővé teszik, hogy a társasházak pincegarázsaiba csak azok tudjanak bemenni, akiknek erre jogosultságuk van. „Nem egy ilyen garázst láttunk már el védelmi berendezésekkel, illetve általunk telepített beléptetőrendszerekkel, melyeket garantáltan csak azok tudnak használni, akik erre jogosultak” – mondja az igazgató. A vagyonvédelmi céget több társasház is megkereste az elmúlt hetekben, hogy segítsenek problémájukon, mert igazán nem túl felemelő élmény, amikor reggel valaki lemegy a kocsijához és azt kifosztva találja meg. Ma már náluk is működik a rendszer. Amikor nyaralni
megyünk „Sajnos a betörők nem mennek szabadságra, sőt, ők azok, akik a nyári idényt a leginkább kihasználják. Azok, akik hazatérve egy feldúlt otthont találnak, a világ legszebb helyén nyaralhattak, akkor is keserű lesz a szájuk íze. Hogy ez ne így történjen, mi segíthetünk megakadályozni” – mondja Fekete Csaba, aki már hosszú évek statisztikájára alapozva jelentheti ki, hogy nyáron megszaporodnak a családi házak, társasházi lakások elleni, úgynevezett „nyári betörések”. Ezeknél a bűnözők alapos előkészületeket végeznek. „Nemritkán hetekig készülnek egy ház kirablására. Környezettanulmánnyal kezdik, megfigyelik, ki mikor jár haza, sőt, a szomszédokkal szóba elegyedve kiderítik, mikor indul el a család nyaralni. Az is előfordult már a Patent Holding praxisában, hogy menekülő-útvonalat is kiépítettek a kerítésen át, mielőtt betörtek volna. Használniuk is kellett, mert a ház be volt kapcsolva a távfelügyeleti központunkhoz, így a járőreink a riasztás után három perccel már ott voltak, így a betörők riadtan szaladtak el.” A jó megoldás a távfelügyelet lehet. Ha valaki a nyaralásnál bekapcsolja a riasztóit, melyet szakszerűen szereltek fel és egy olyan megbízható céghez kötöttek be, amelynek – mint a Security Patentnek – több járőrautója cirkál a városban, biztos lehet benne: amikor hazatér, a lakása úgy várja vissza, ahogyan hagyta. Tanácsot kérni
ingyen is lehet Sokan tartanak még attól, hogy távfelügyeletben gondolkodjanak. Talán azért, mert nem ismerik, mit tud ez a rendszer. Nincsenek tisztában azzal, hogy milyen sokrétű lehet a szolgáltatás a nappali, éjjeli riasztásoktól a pánikjelzésen át egészen a videofelügyeletig. „Mindenkinek azt tudom javasolni, hívjon fel minket, ha kételyei vannak. A Security Patent vagyonvédelmi tanácsadói a 96/512-630-as telefonszámon bármikor elérhetőek. A tanácsadás ingyenes és az is előfordulhat, tudunk néhány praktikus ötlettel szolgálni még azoknak is, akik nem lesznek ügyfeleink, de fontos számukra a biztonság. Összehasonlítva egyébként Magyarországot a tőlünk nyugatra fekvő országokkal, mi még nem ismertük fel, hogy olcsóbb megoldás előre gondoskodni a biztonságunkról, mint utólag kifizetni a károkat” – mondja a Security Patent üzletág-igazgatója. Tudta ön? A Security Patentnál elindult a 24 órás, betegekre és idősekre figyelő házi segítségnyújtási szolgáltatás. Ha vigyázna szeretteire, de nem tud velük lenni egész nap, ez a jó megoldás. Telefonáljon most: 96/512-630!
2008.06.09
Bővül a Patent Holding
Győrben két meghatározó vagyonvédelmi vállalkozás, a Security Patent és az LHB, annak ellenére, hogy alapvetően egy tőről fakadnak, egymás legnagyobb konkurensei voltak. A konkurenciaharc sok energiájukat emésztette fel. Ezt az energiát június elsejétől a kooperá-
cióra, az ügyfelek érdekében az együttműködésre fordítják majd. Hogyan lehetséges ez, miként válnak partnerekké azok, akik egymás ellenfelei voltak eddig a piacon? Ki jár ezzel jól? A Pénz Beszél ennek nézett utána a kisalföldi Presztízs-díjas Kocsis Róbert (a Patent Holding ügyvezetője), valamint Bakom Zoltán (az LHB ügyvezetője) segítségével. – Milyen előzményei voltak a fúziónak? Kocsis Róbert: – A Security Patent és az LHB úgy is mondható, egy tőről fakad. A rendszerváltás után egy cégnél tanultuk meg a minőségi munkát, a jó szervezést, a hatékonyságot. Aztán kettéváltunk és attól kezdve már konkurensei voltunk egymásnak. Ezzel a szétválással a piacot is kétfelé osztottuk és a nevető harmadikak jártak jól, azok a kisebb cégek, akik a minőségi munkát csak ígérik, de nincs meg hozzá sem a felkészültségük, mint nekünk, sem az anyagi hátterük. Ez látnivaló volt, hátrány az LHB-nak is és a Security Patentnak is. Egy éve kezdtük el a tárgyalásokat, melyeket jelentősen felgyorsított Bakom Zoltán visszatérése, aki vállalta az LHB ügyvezetését. Bakom Zoltán: – Ezerkilencszázkilencvenegy óta vagyunk jelen a piacon, és talán nem túlzás azt mondani, maradandót alkottunk ezen a területen. Magam három évre kicsit elhagytam az LHB-t és a vagyonvédelmi szakmát, de a szemem mindig az eseményeken tartottam. Próbáltam koordinálni a két cég közötti tárgyalásokat és talán ezzel is könnyebben jött létre a fúzió. – Amikor két nagy múltú vagyonvédelmi cég egyesíti erőit, azonnal felmerül a kérdés, mit éreznek majd belőle az ügyfelek? K. R.: – Az LHB a Patent Holding tagja lesz, az eddigi tulajdonosai a Patent Holdingban kaptak tulajdonrészt. Megmarad a saját ügyfélkörünk, az egyenruhánk. Akárcsak a Security Patentnak. Az ügyfelek csak többletet éreznek majd, hiszen mindkét cég reagál egymás riasztásaira. B. Z.: – A fúzió a győrieknek is sokat jelent. Az itt élők egy még jobban összefogott vagyonvédelmi cég jelenlétét érzékelhetik majd. Az eddig a konkurenciaharcra fordított energiákat most az együttműködésre fordítjuk. Győrben négy-öt elfogó autó motoros járőrökkel kiegészítve cirkál majd huszonnégy órában. Így munkatársaink is nagyobb biztonságban lesznek, még olyan telephelyeken is, ahol egyedül vannak szolgálatban. – A fúzióval milyen pozíciót szerzett meg a Patent-csoport a magyar vagyonvédelmi cégek toplistáján? B. Z.: – Az utóbbi hét-nyolc évben mind a Security Patent, mind az LHB benne volt a legjobb tízben. A fúzióval az ország első öt legnagyobb vagyonvédelmi vállalkozásába kerültünk, mint holding. Győrben háromezer ügyfelünk van és hat-hétszáz fős végrehajtó csapatunk. K. R.: – Holdingszinten ötezer ügyfelet tudhatunk magunkénak. Bízom benne, ezt a számot jelentősen növelni tudjuk majd az együttműködésünknek is köszönhetően. Mosonmagyaróváron és Zalaegerszegen is dolgozunk, a Nyugat-Dunántúlon összesen kilencszáz munkatárssal. Ha éves bevételét nézzük meg a Patent Holdingnak, rögtön látható, tényleg a legjobb ötben a helyünk! Külön ki kell azt is emelnem, mi az indulásunk óta teljesen magyar cég vagyunk! B. Z.: – Azt gondolom, erre különösen büszkék lehetünk. Megtanultuk, hogyan kell világszínvonalon dolgozni és felvenni a harcot a piacon a legnagyobb külföldi multikkal. K. R.: – A fúzió fontos lépés. Az erősödés is. Így ügyfeleink egy még megbízhatóbb céggel lesznek kapcsolatban. Sok, a piacon szereplő vagyonvédelmi vállalkozással szemben mi hosszú távon tervezünk! Azt szeretnénk, ha az unokáink is ebből a cégből élnének meg. Ezt csak úgy érhetjük el, ha szakszerűen, jogszerűen dolgozunk és dolgoztatjuk munkatársainkat. Sajnos ez a kisebb cégekre a mi szakmánkban nem igazán jellemző. B. Z.: – Nekünk fontos a megbízhatóság, a korrektség, fontos, hogy partnerünk, ügyfelünk azt kapja, amit megrendel tőlünk. Szakmai múltunk erre garancia. K. R.: – Holdingszinten célunk, hogy a régiót teljesen lefedjük. Szeretnénk tovább erősödni a jövőben. Komoly fejlesztések indultak el Győrben a távfelügyeleti üzletágban. Több autónk, motorunk, kivonulószolgálati irodánk van. Közben kiemelten fontos számunkra a huszonnégy órás házi segítségnyújtás és a video-távfel-
ügyelet. Ezek a jövő vagyon- és életvédelmi eszközei, melyek már szerepelnek a mi kínálatunkban. B. Z.: – Megindultunk a vagyon- és életvédelmi eszközök forgalmazásával. Ilyen például a SAL-rendszer, mely magas házak tetejéről tesz lehetővé önmentést! GPRS-rendszerünkkel egész autóflottákat tudunk felügyelni. Ezentúl közösen mondhatjuk el szlogenjeinket, melyeket eddig külön használtunk: A biztonság minősége az emberért, többek között a jobb! „Sok, a piacon szereplő vagyonvédelmi vállalkozással szemben mi hosszú távon tervezünk! Szeretnénk, ha az unokáink is ebből a cégből élnének meg. Ezért szakszerűen, jogszerűen dolgozunk és dolgoztatjuk munkatársainkat.” (Kocsis Róbert, Bakom Zoltán)
2008.06.04
Fúzióra lépett megyénk két legnagyobb vagyonvédelmi cége. A Patent Holding tagja már az LHB Kft is. A Nyugat-Dunántúlon összesen nyolcszáz munkatárssal szolgáltatnak. Amikor 1991-ben Győrött megalakult az Alarm Patent, többször újsághírnek számított, hogy bolti betörőket fogott gyors helyszínre érkezésének köszönhetően. A Patent gyorsan ismert és elismert lett, gyarapodott szolgáltatásaiban. Aztán különböző okok miatt kivált belőle egy csapat, LHB Inter Security néven új vagyonvédelmi céget alapított és szintén tekintélyt vívott ki magának a szakmában. És most a Kisalföldi Presztízs Díjat is magáénak mondható Patent Security és az LHB fúzióra lépett. Így az ország öt legnagyobb vagyonvédelmi cége közé tarto-
zik a mindegyik céget tulajdonló Patent Holding. A győri vállalkozás hatásköre az egész régióra kiterjed. A fúzió hátteréről, a holding szándékairól tartott tegnap sajtótájékoztatót Győrött Kocsis Róbert, a Patent Holding Kft. ügyvezető igazgatója és Bakom Zoltán, az LHB Inter Security ügyvezető igazgatója. Mint elmondták, a Patent és az LHB között már évekkel ezelőtt voltak tárgyalások bizonyos együttműködésről, azok azonban megfeneklettek, csak mostanra sikerült megállapodásra jutni. A fúziónak több oka is van. Együtt könnyebb felvenni a harcot a multinacionális cégekkel és könnyebb szembeszállni a konkurens kisebb cégek erősen nyomott szolgáltatási áraival is, amely mögött hiányzik a minőségi munka. (Győrött ma tizenhét cég kínál vagyonvédelmi szolgáltatást.) A fúzió révén a Patent Holding kilenc vállalkozás tulajdonosa már, összesen 800 munkatárssal. Ügyfélköre többezres és mint a sajtótájékoztatón fogalmaztak: a szolgáltatási piac mérsékelten nő, ezenkívül munkájukban a minőségre és a megbízhatóságra alapoznak. A holdingon belül egyébként a Patent Security is, az LHB is megőrzi nevét, s bizonyos határok között a versengés sem elképzelhetetlen köztük – a szolgáltatást igénybe vevők javára. A rendőrség vélhetően szintén örül a fúziónak, mondták el az ügyvezetők, hiszen két ilyen társaság együttes jelenléte csak növeli a közbiztonságot. A tisztán magyar tulajdonban lévő cégek jó kapcsolatokat ápolnak a polgárőrszervezetekkel is. A Security Patent és az LHB elfogóinak kézfogása demonstrálja, ezután együtt dolgoznak az ügyfeleik érdekében. Fotó: K. Cs.
2008.04.28
A minőségi munka
A kisalföldi Presztízs-díjas Security Patent ügyvezető igazgatója a közelmúltban tartott szakmai konferencia után nyilatkozott lapunknak. A konferencián, ahol Magyarország összes jelentős vagyonvédelmi cége képviseltette magát, kiemelten fontos téma volt a biztonság minősége. „Sajnos a vagyonvédelmi szakmában sok olyan cég működik, amelyik nem rendelkezik a minőségi szolgáltatáshoz szükséges feltételekkel” – mondja Kocsis Róbert, a Security Patent ügyvezetője. Majd így folytatja: „A mi cégünknek csak Győr városában két kivonuló szolgálati központja van, most készítjük elő a belvárosi megnyitását. Ez három helyszínt jelent, ahonnan valóban percek alatt elérhetünk a riasztás helyszínére. Mindehhez négy elfogóautóval és egyedülállóan két elfogómotorral rendelkezünk. Ha egy cég ilyen hátteret biztosít a távfelügyeleti rendszerébe bekötött otthonoknak, irodáknak, az elmondhatja magáról: európai szinten védi ügyfeleit. Szomorúan tapasztaljuk azonban, hogy sok magát vagyonvédelmi cégként bejegyző vállalkozás ígér megfelelő védelmet az ügyfeleknek, akik a túl olcsó ár ellenére sem gyanakodnak. Amikor aztán riasztás érkezik, kiderül, nincs elfogóautójuk, nincs elfogószemélyzetük, egyáltalán nem készültek fel egy valós probléma megoldására. Ilyenkor rabolják ki a lakást, ilyenkor rongálják meg a cégvagyont. A távfelügyelet egyik fontos eleme a jó riasztókészülék. Ezután jön az éjjel-nappal jól és megbízhatóan működő diszpécserközpont. Ezeknél a kis cégeknél ez az utóbbi ismeretlen dolog. Nálunk két ember vigyázza a riasztásokat 24 órában. A járőreink közül kettő állandóan cirkál, motoros elfogóink pedig nehéz terepen is pillanatok alatt utolérik a rosszfiúkat.” A Security Patenthoz hetente érkeznek olyan hívások, melyek arról panaszkodnak, hogy kisebb cégekkel kötöttek távfelügyeleti szolgáltatásra szerződést, ám amikor megtörtént a baj, hiába várták a segítséget, az nem jött. „Tudunk róla, hogy azok a magukat vagyonvédelminek mondó vállalkozások, akik olcsóságukkal próbálnak ügyfelet szerezni, számos esetben ki sem vonulnak, ha riasztást kapnak. Egyetlen járőrük van, az is néha a zuhany alól kell hogy kilépjen, ha cseng a riasztó. Egyedül fél is kimenni, az időt húzza. Az ilyen cégek nem biztonságot, csak a biztonság látszatát adják a megrendelőknek. Azt tudom javasolni mindenkinek, jól nézze meg, melyik szolgáltatást választja. Ez a saját érdeke!” Mire figyeljen, ha 24 órás távfelügyeleti szolgáltatást vesz igénybe? 1. Kérdezze meg, hol van a diszpécserközpont, és ott hányan, milyen időbeosztásban dolgoznak. 2. Kérdezze meg, hány elfogóval, hány elfogóautóval (csak erre a célra használt gépjármű) rendelkezik a cég. 3. Kérdezzen rá, hány ügyfelük van már. 4. Nézze meg a cég honlapját! Kocsis Róbert szerint az igazi biztonságot csakis a minőségi szolgáltatás jelenti. Nem érdemes olcsó, de megbízhatatlan szolgáltatást előfizetni.
2008.02.06
Autista otthont segített
Demetrovics Szilárd a napokban vette át azt a negyedmillió forintos adományt, amelyet a Kisalföldi Presztízs Díjjal jutalmazott Kocsis Róbert adott át a „Mit tehetnék érted?” autizmusért alapítványnak. A Security Patent ügyvezetője cége segítségeként ajánlotta fel a pénzt a Mindszentpusztai Autista Otthon működtetésére. Mint azt Demetrovics Szilárd elmondta, az otthon kiválóan működik, ám a támogatásra, a működési támogatásra igazán nagy szükség van. Az építkezésnél sokan segítettek munkával, alapanyagokkal, de most a leghatékonyabb támogatás számukra, ha pénzt ajánl fel valaki, a Security Patenthoz hasonlóan. A negyedmilliós segítség példamutató és lehetővé teszi az otthon lakóinak, hogy továbbra is eljárjanak úszni, állatkertbe, életüket segítő és megkönnyítő foglalkozásokon vegyenek részt. (A Mit tehetnék érted? Autista Otthon Alapítvány adószáma: 18510425-2-8, bankszámlaszáma: 10200249-33074865-00000000. Ide várják és köszönettel fogadják a felajánlásokat, amelyekről a Kisalföld örömmel beszámol.) Demetrovics Szilárd és Kocsis Róbert.